Cím: Mesés gyerekkori emlékek CD-n
Szerző: Mittelholcz Dóra
Dátum: 2009.11.02., 07:32
Forrás: Metropol.hu
Ki ne szeretné az olyan, mára klasszikussá vált meséket, rajzfilmeket, mint a Macskafogó, a Süsü, a sárkány, a Kis hableány és a Csipkerózsika?
Ráadásul ezeknek a meséknek nemcsak a történetét, a karaktereit kedveljük, hanem a legtöbb esetben a rajzfilmek zenéjét is. Így van ezzel Siménfalvy Ágota és Farkas Gábor Gábriel is, akik összeszedték egy csokorba kedvenceiket, és ezeket egy CD-n megosztják a közönséggel is.
Mindkét énekes a zenés színházak világának ismert és közkedvelt művésze, így a műfaj nem áll tőlük távol. Az Örökre szépek – Mese és rajzfilmslágerek című kiadvány kapcsán Siménfalvy Ágotával beszélgettünk.
Ennyire szeretik a meséket?
– A főiskola után a zenés színészi pályámat rögtön egy gyerekeknek szóló musicallel, a Muzsika hangjával kezdtem a Kerényi Miklós Gábor által igazgatott Budapesti Operettszínházban. Noha ez nem egy klasszikus mesemusical, rengeteg gyerekszereplővel játszottam együtt, és ez azóta is valahogy végigkíséri az életemet. Nagyon sokat járok gyerekközönséghez fellépni. De a CD ötlete nem tőlem jött, hanem Perjés Jánostól, a lemez producerétől származik, aki látott fellépni, és utána kérdezte meg, hogy mit szólnék az ötlethez. Már régóta szerettem volna magam megmutatni a zenés színpadon túl egy lemezen is, így nagyon örültem a kezdeményezésnek.
Vegyesen szerepelnek a kiadványon magyar és külföldi rajzfilmek zenéi, illetve musicalek betétdalai. Hogyan állt össze a dallista?
– Gáborral elkezdtük a kedvenceinket összeírni, majd lemorzsolódtak azok a dalok, amelyek nem kellett, hogy rákerüljenek a lemezre. Disney-t nagyon szerettünk volna, hogy legyen rajta, mert azt Gábor is és én is nagyon szeretjük.
Ha egyetlenegy mesét kellene kedvenceként megneveznie, melyik lenne az? Rá tud vágni rögtön egyet?
– A Macskafogó. Bár ez felnőttként lett a kedvencem. Gyerekként a Csipkerózsika volt az, amelyiket nagyon szerettem.
Minden szám jó néhány éve született meséből került ki. Ennyire nem jók a mai rajzfilmek és mesék, hogy azok között nem lehetett találni?
– Ez nem így van. A CD a mi kettőnk szívéhez szóló dalokból született meg, ami a mi gyerekkori élményeinkből adódik. De szerepel a lemezen frissebb dal is, hiszen a Bűbáj például nem egy régi, csupán két-három éves film. Ez alkalommal azonban minket nagyon érdekelt, hogyan lehet a régi mesék zenéjét felfrissíteni és mai hangzású melódiákká varázsolni. Azért is választottuk az Örökre szépeket címadó dalnak, hogy ezzel is utaljunk e szerzemények örök-életűségére.
Említette, hogy stúdióban lemezre énekelni nehezebb, mint színpadon, éppen ezért egy kicsit tartott tőle. Mennyivel volt nehezebb?
– Sokkal. Nem a technikai dolgok és a helyszín miatt, hanem mert hozzászoktam a közönséghez. Itt nem volt azonnali visszajelzés. Furcsa volt az is, hogy eddig, amikor CD-re énekeltem egy-egy darab dalait, akkor az egy elpróbált, rendező által felépített karakter száma volt, amelyet esténként énekelek. Itt viszont a gyerekkoromba kellett visszahelyeznem magamat, és minden szerzeménynél más figura lelkületét kellett megérezni.
Mennyiben más gyerekközönségnek játszani, mint felnőtteknek?
– Teljesen más. A kicsik nagyon nyitottak. A gyerekeknek őszinte, egy az egyben reakcióik vannak. Ha valami nem tetszik nekik, rögtön reagálnak.

Ismerjük egymást? :-)