Ha valakiért érdemes lesz, kipróbálom! – interjú Siménfalvy Ágotával

Cím: Ha valakiért érdemes lesz, kipróbálom! – interjú Siménfalvy Ágotával
Szerző: bizsopress
Dátum:  2009.11.25.
Forrás: Zene.hu

Sikeres, gyönyörű, számos felkérést kap a jobbnál jobb szerepekre. Közben gyermeklemezt énekel, s asztrológiával foglalkozik. Az igazit még keresi, s vallja: van még mit tanulni. Várja a kihívásokat, alázattal és szorgalommal. Interjúnkat két részletben közöljük.

– A középiskolában már az Angelika énekkarban énekeltél és arról már készült felvétel. Egy évtizeddel később már saját albumod készült. Milyen különbséget érzel a kettő között, mennyivel másabb érettebb színészként, énekesként elkészíteni egy stúdiómunkát?
– Egy picit helyesbítek, mert én már hatéves korom óta a Magyar Rádió gyermekkórusában énekeltem és heti szinten voltak felvételek a rádióban, rengeteg hanganyag készült. Sok koncertünk volt külföldön is, így az album készítés már régóta része az életemnek. Nagyon más, mivel kórusban énekelni az egy nagy, közös munka, ott az egyéni hang kevésbé mutatkozik meg, viszont sokkal inkább megmutatkozik, hogy egy hatalmas horderejű zeneművet több százan, több hónapig próbálva hogyan tudunk megvalósítani. Nem beszélve az oratórikus művekről, amiket templomokban, nagy zenekarral énekelünk. A mostani album és a régi felvételek között az a különbség, hogy egyrészt az klasszikus zene volt, másrészt ez nem csak popos, fiatalos dolog, hanem szólóban most azt mutathatom meg, ami az én egyéni hangom és erre ezek a slágerek nagyon is alkalmasok voltak, mert minden egyes szituáció, minden egyes szerep egy más, más kis életről szól. Hol egy mai lányról, hol egy rajzfilm negatív szereplőjéről, hol egy szerelmes lányról, hol egy karakterszereplőről, úgyhogy nagyon színes dolog volt.

– Hogyan képzeljük ezt a rajzfilmes dolgot? Mielőtt Csipkerózsikát énekelted, megnézted a rajzfilmet hogy rá tudj lelkileg is hangolódni? Vagy miként zajlik egy ilyen?
– Nem tudtam nem beleélni magam, hiszen ezeket a dalokat mi magunk választottuk, tehát ez a mi személyes élményeink alapján történt. Nem véletlenül választottam például a Csipkerózsikát, nekem ez egy nagyon komoly gyermekkori élményem. Nem csak a gyerekkorom fűződik hozzá. Felnőttként persze egy picit azért mást jelent, de mindenféleképpen egy szerelmi kötődésnek egy olyan aspektusát, ami valahol az ember lelke mélyén van, és amit mindannyian keresünk. Ez nekem nagyon fontos, nem is tudok másképpen énekelni, mert én elsősorban színésznőnek tartom magam. Minden egyes stúdióba vonuláskor azt szeretném, hogy ne csak zenei élményt adjak, hanem a mondanivaló is átjöjjön, ami mögötte van. Ez csak így megy nálam. A Budapesti Operettszínházban a szerepeimet énekelem és nem a dalokat, tehát mindig azon a hangon szólal meg, amilyen szerepet akkor megformálok. Nekem ez nagyon fontos, hogy ilyen téren belső tartalma is legyen. Mint például a Csipkerózsikának.

– Mennyi munka van egy ilyen dalban az első feléneklés után? Mennyi változtatás történik onnantól kezdve, hogy először készre daloltad?
– Én is csak most látom, hogy milyen sok munka van vele. Mindig arra törekedtem, hogy legyen pár olyan verzió, amit egyben felénekelek és a javítások utána már csak arra az egy-két kisebb hibára vonatkozzanak, amikor úgy érzem, valami kibillent, vagy nem olyan szerves része a dalnak. De az biztos, hogy eleinte mindig arra törekedtem, hogy meglegyen a hangulata és a belső érzésvilága s nem annyira törődtem a tisztasággal. Bár ez nem szokott problémát okozni. Ám inkább elengedtem magam, és az érzéseimre hagyatkoztam. Ezt visszahallgatva már az egészben javítottunk egy-egy pontra koncentrálva, ahol egy kicsit megcsuklott a hang, vagy nem úgy jött ki, vagy pontatlan volt. Egy dal feléneklése egy napig tartott, hogy egy nap csak azzal a lelki attitűddel foglalkozzunk, mással nem. Az nem lehetett, hogy a nap első felében Szörnyella De Frászt éneklem a Százegy Kiskutyából, a másik felében pedig egy szerelmes hősnőt, mondjuk a Pocahontast.

– Ezek olyan dalok, amiket már mindannyian rengetegszer hallottunk. Aki viaskodik, hogy megvegye-e, mi az az új, az a plusz, amit kap, ami eltér az eredetitől?
– Nagyon szerettük volna, hogy megmaradjon a daloknak az a formája, amik slágerré tették őket. Számos magyar dal van rajta, a Süsü a Sárkánnyal kezdve a magyar musical-eken át. Olyan dalok vannak rajta, amiket az emberek kívülről fújnak, vagy legalább is a fülükben van. Arra törekedtünk, hogy ez a slágerszerűségük megmaradjon, hiszen mi is ezért választottuk őket. Ugyanakkor egy picit mai, egy picit poposabb, mai fülnek hallgathatóbb verzió legyen. Farkas Gábor kollegámmal, aki a lemez zenei vezetője is, összekombináltunk például olyan dalokat, amik egy királylány és egy királyfi szólója volt, duetté. Picit másképp szólal meg, energikusabb, életszerűbb, tulajdonképpen leporoltuk a nótákat. Ugyanakkor törekedtünk arra, hogy nagy változtatás ne történjen a dalokban, hogy ne tűnjön el az, ami miatt ez valójában szeretetre méltó. Csupán újszerűbbé tettük őket.

– Mi volt ebben a munkában a legizgalmasabb számodra, mi motivált a dalok elkészítésében?
– A megvalósításnál nagyon furcsa érzésem volt. Hozzászoktam, hogy minden egyes mondatomnak hatása van és sok ember előtt nyilvánulok meg, s jön valami reakció. Ezért minden egyes előadás más. Ez egy nagyon érdekes energiakapcsolat a közönség és köztem. Erre igencsak odafigyelek mindig, ez inspirál. Ez motivált a stúdióban is, hogy ezek nélkül a visszajelzések nélkül is azt tudjam adni, amit akkor, ha ott a közönség. Az is kihívás volt, hogy miként tudok a partneremmel,Gáborral, illetve a hangszerelővel Dandó Zoltánnal valamint a lemez producerével, Perjés Jánossal együtt dolgozni. Együtt formálni a produkciót, úgy, hogy mindvégig az enyém maradjon.  A motiváció az elején a gyerekek voltak. Végigkísérnek a pályámon, nagyon sok gyerekdarabban játszom. Az első szerepeim a Pál Utcai Fiúktól kezdve, a Muzsika hangján át, A Szépség és a Szörnyetegig, mind mind kötődtek a gyerekekhez. Nekik játszani nagyon szeretek, valószínűleg a gyermeki énem ott mutatkozik meg.

– Melyik az a dal, ami most is a szíved csücske, amit kiemelnél, és amit bármikor elénekelnél?
– Mikor hívnak minket énekelni, a Miu Miújság az a dal, amit mindig elénekelek, az az én habitusomhoz nagyon közel áll. Egyébként a címadó dalra, az Örökre Szépekre mind mondanivalójában, mind zeneileg nagyon büszke vagyok. Azt hiszem, az roppant jól tükrözi az egész album stílusát, amit mi szerettünk volna, hogy az örökérvényűségüket megmutathassuk.

– Egy-egy gyerekelőadáson a legőszintébb köszönetet, ajándékot, reakciót kaphatja az ember. Milyen történést emelnél ki, ami leginkább megható, vagy emlékezetes volt számodra?
– Ha nem is megható, de mindenképpen nagyon intenzív. A Pál Utcai Fiúkban Geréb Dezsőt, az árulót játszottam, akinek egy nagyon érdekes története van, mert azzal az erővel, amivel ő árulóvá válik, vissza is fordítja azt, és végül megbocsátanak neki. Abban az előadásban volt, mikor én bevallottam és kiderült, hogy áruló vagyok, a gyerekek elkezdtek fütyülni és megállt az előadás és én ott álltam ebben a hangulatban.  Ám mikor Boka János megbocsátott nekem és a harcban bizonyítottam, örömködve, sikoltozva fogadtak vissza a gyerekek is. Ezek nagyon intenzív reakciók. Ez egy kiragadott példa volt, ezen kívül sok más élmény is van. A Muzsika Hangja című előadásban is rendkívül nagy gyermeki kötődés van, sok szeretet kaptam tőlük, jól érzem magam közöttük.

– Nagyon jó látni egy olyan embert, aki a szakmájáról csillogó szemmel beszél. Számos dalt, számos helyen énekelsz. Honnan van ennyi energiád? Hogyan lehet csoportosítani ezt a rengeteg dolgot, hogy egyik sem szenvedjen kárt? Lehet fontossági sorrendet felállítani?
– A szüleimnek nagyon sokat köszönhetek, gyermekkorom óta mindent megtettek, édesapám színész volt, így evidensnek hatott, hogy ebbe az irányba indulok. Színpadon lehettem már gyerekkoromban, zenét tanulhattam. Míg mások a játszótéren játszottak, én akkor a stúdióban énekeltem a miséket. Volt egy kis kontraszt és nehézség, de ez biztos, hogy ennek köszönhetem, hogy boldog vagyok ezen a pályán, ahol most vagyok. Cseppet sem bánom, hogy így történt, nekem ez belső igényem volt és erre a szüleim nagyon rá is éreztek. Hiszek is ebben, hogy nem véletlenül ebbe a családba születtem és a saját sorsunkat ilyen értelemben generáljuk is. Az összeegyeztetésről annyit, hogy ezek az ötletek mindig akkor jönnek, mikor van egy kis szünet. Mikor azt érzem, megvolt a bemutató, jön egy ötlet, na akkor jöjjön egy lemez. Ilyenkor az embernek van ideje a gondolkodásra. Az életem nagy részét ez tölti ki. Egyik dolog a másiknak helyet ad. Folyamatos munka van, de vannak pillanatok, mikor az ember felszabadul, és akkor megmaradnak a letisztult gondolatok és van idő a koncentrációra. Akkor vagyok jól, mikor mindig csinálok valamit.

– Váltsunk egy kicsit! Az asztrológia hogy jön a képbe?
– Asztrológiával egy traumatikus esemény kapcsán kezdtem foglalkozni. Ekkor kényszerültem rá, hogy egy picit befelé is figyeljek. Persze a színészet is ilyen dolog, de az megmarad játéknak. Édesapám 2005. májusában meghalt, ami nekem nagyon nagy törés volt. Nyilván mindenkinek az. Pályámmal, mindennel kapcsolatban a mentorom volt. Ekkor fordultam a lelki dolgok felé. Elkezdtem a halál motívumával foglalkozni, olvasni, kerestem, kutattam, hol van ő, mert éreztem, hogy nem ment el. Lehet, hogy egy bizonyos értelemben nincs itt, de egyébként a mai napig érzem, ahogy segít engem. Lehet, hogy ez egyfajta magyarázat, menekülés, de ez indított el ezen az úton. Így jutottam el az asztrológiához és most már nagyon boldog vagyok, mert ez is ugyanaz tulajdonképpen, mint a színház, mert a színházban is azt hisszük, hogy játszunk, de valójában az életet játsszuk. A lélektani része érdekel elsősorban.

– S ez megmarad az olvasás szintjén, vagy részt veszel képzéseken, esetleg indítasz is?
– Önző módon, elsősorban a saját magam boldogulása érdekében, mert egyelőre örülök, ha átlátom a magam kis életét, feladatait, hol találok zárt ajtókat, hol várnak nyitott ablakok esetleg. Nem vállalom azt a felelősséget jelenleg, ami azzal jár, hogy más embereknek tanácsokat adok. Bár a színpadon is majdnem ezt teszem, hogy megmutatom, milyen következményekkel járhatnak bizonyos döntések. Komolyabb tanácsadáshoz még nagyon sokat kellene ezzel foglalkoznom, jelenleg még csak a magam életét szeretném megérteni, itt tartok, és ehhez rengeteg segítséget kapok a tanáraimtól a humanisztikus asztrológiaiskolában.

– Akkor lássuk: mi újság az életeddel? Rendben vagy?
– A párkapcsolati része az életemnek elég zűrös. Tanulnivalóm nagy része a nőiséggel kapcsolatos ebben az életemben. Mi másként tapasztalhatnám meg, ha nem egy-egy párkapcsolat nehézségeiben! A színpadi részeim nagy hányada nagyon erős drámai női szerepek ,(pl: Abigél, Ibusár) vagy nagy szerelmek történetei, mint a Mozart,  Menyasszonytánc,  hogy ne csak a gyerekdarabokról beszéljünk. A párkapcsolatban kell még tanulni, keresni és megtalálni az utamat és hogy ki az, aki mellém való.

– Egyáltalán mikor van időd ismerkedni?
– A pörgés rengeteg útra visz. Ám ez egy nagyon zárt világ. Nem hiszem, hogy igazán el tudná fogadni ezt az életmódot valaki, aki nem ebben a világban mozog. A szakmán belül pedig nagyon zárt körben vagyunk, így az ismerkedés nagyon nehéz. Lehet, hogy eljön a pillanat, mikor nekem kell egy picit átcsoportosítani az energiámat a pályámról, a munkámról a magánéletre.

– Valld be! Képes leszel erre?
– Ha jön egy olyan szerelem és ez lesz az ára, biztosan ki fogom próbálni.

– Meggyőztél. Akkor a következő kényes kérdés: mi a helyzet a pihenéssel?
– Amit az emberek nagy része pihenésnek nevez, azt én úgy élem meg, hogy tennem kéne valamit, de nem teszem. Pihenés, lelki megnyugvás az, amikor az asztrológiával foglalkozom. Az feltölt. Amit kiadok a színpadon, azt ott megkapom befelé.

– Mire vagy a legbüszkébb?
– Talán arra, hogy minden, amit hivatásomnak gondolok és csinálok, azt elhivatottsággal teszem. A hobbim a munkám. Nem volt soha olyan dolog, amiről úgy éreztem kényszer. Belső késztetés minden, amit teszek, és közben nagyon sok emberrel vagyok kapcsolatban.  Amire roppant büszke vagyok: erre az útra mindig saját erőmből kerültem. Nagyon sokan segítettek, támogattak, de a végső megmérettetésnél, a közönség előtt kell bizonyítani. Naponta új kihívások várnak, de felismertem magamban a változás lehetőségét. Képes vagyok a változásra és örömmel élem meg ennek a sokszínűségét.